Kedvenc Menzel-filmjeink

82 évesen távozott Jiří Menzel legendás filmrendező, a csehszlovák újhullám egyik elindítója, akinek a filmjei csak látszólag szólnak csehekről, valójában rólunk szólnak. Íme, tíz kikerülhetetlen Menzel-alkotás.

#10

Ivan Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai (Život a neobyčejná dobrodružství vojáka Ivana Čonkina, 1993)

Ha azt mondom, hogy ez az orosz Svejk, akkor keveset mondtam: a második világháború alatt egy kiskatonát megbíznak egy lelőtt repülő őrzésével. A libidójával sajnos nem számolnak. Nagyszerű bizonyítéka annak, hogy Menzel még a kilencvenes évekre is meg tudta őrizni kitűnő humorát.

#9

Mesés férfiak kurblival (Báječní muži s klikou, 1978)

Minden normális rendezőnek kell legyen egy filmről szóló filmje, Menzelnek ez az – és a kurbli természetesen nem egy automobil, hanem egy régi vetítőgép beindítására szolgál. Szép óda ahhoz a kettősséghez, ami a film eredete: egyszerre vásári mutatványosság és az emberek dokumentarista megfigyelése, megörökítése. A mellékelt képen maga Menzel látható korabeli operatőrként.

#8

Hóvirágünnep (Slavnosti sněženek, 1983)

Nem az első, de nem is az utolsó Menzel-féle Hrabal-adaptáció Rudolf Hrusínskývel, mintha csak a Tűz van, babám!-ra érkezett kései válasz lenne, csak tűzoltók helyett vadászokkal. Az élet faluhelyen, úgy, ahogy az zajlik.

#7

Pacsirták cérnaszálon (Skřivánci na niti, 1969)

Ismét Hrabal és ismét Hrusínský a tettestársak ebben a betiltott, évekig dobozolt, majd 1990-ben Arany Medvével jutalmazott filmben, ami a korabeli ideológiai nevelés maró paródiája. Nevetünk, nevetünk, de néha a kacaj a torkunkon akad.

#6

Őfelsége pincére voltam (Obsluhoval jsem anglického krále, 2006)

Menzel utolsó Hrabal-adaptációja (és igazából utolsó „rendes” nagyjátékfilmje), sajnos, immár Rudolf Hrusínský nélkül. Mintha összesűrítené mindazt, amiért szeretjük Menzelt és Hrabalt: a háború és egyéb viszontagságok árnyékában tengődő vagy épp virágzó kisember viszontagságait szeretettel, hozzáértéssel és humorral tudják ábrázolni.

#5

Szeszélyes nyár (Rozmarné léto, 1968)

A nyár nem úgy jó, ha szeszélyes, hanem hogy ha semmi sem történik. Látszólag a Szeszélyes nyárban sem történik semmi… amíg bele nem rondít az egészbe a csábítás. Mondani sem kell, hogy részben Rudolf Hrusínský miatt annyira kedves ez a film, de maga Menzel is tiszteletét teszi benne a kamera előtt is.

#4

Szigorúan ellenőrzött vonatok (Ostře sledované vlaky, 1966)

Erről a filmről nem igazán lehet semmi újat mondani, szanaszét díjazták és elemezték. Nemcsak a cseh újhullám egyik programfilmjének tekinthető, de Menzel egész életművének hangvételét is megszabta: frivol, kedélyes, keserédes, ha kell, maró gúnnyal, ha kell, akkor pedig empatikus humorral. Egyszersmind bizonyíték is arra, hogy rendes adaptációt márpedig LEHETSÉGES csinálni, és a filmnek nem kell feltétlenül az irodalmi alapanyagnál alacsonyabb rendűnek lennie.

#3

Sörgyári capriccio (Postřižiny, 1981)

A Hrabal-Menzel együttműködések talán legfrenetikusabbika, minden második mondatát ismerjük és kvázi idézetként használjuk (a címe meg sörözőknek adott nevet világszerte), még a magyar szinkron is szuperül működik. De hát egy olyan film csakis zseniális lehet, ami úgy kezdődik, hogy Magda Vásáryová hurkát töm.

#2

Az én kis falum (Vesničko má středisková, 1985)

Esszenciális és mindenki által szerethető Menzel-mozi azzal az igazi keserédességgel, amit csak a cseh filmek tudtak. Az otthonhoz való ragaszkodás és az elkerülhetetlen modernizálódás közti feloldhatatlan ellentét filmje, szomorúságában is megejtően humoros. Aki látta, hogyan épült az erőltetetten iparosdó szocializmus a hatvanas-hetvenes években a falusi élet romjaira, annak erős többletjelentést fog adni a film, pláne ha elszakíthatatlan szálak fűzik az úgynevezett vidékhez. Bán János magyar színész egyszerűségében is nagyszerű játékával együtt lesz igazi klasszikus.

#1

Magány az erdőszélen (Na samotě u lesa, 1976)

Mintha nem csak az erdőszélen, hanem egyenesen Erdélyben játszódna: archaikus és modern, rurális és urbánus, bukolikus és prózai találkoznak, és súrlódnak – ha nem is épp ütköznek – ebben a szatirikusságában is kedves nosztalgiadarabban. Olyan sztori, amilyet bármelyikünk látott vagy tapasztalt: a prágai család (feje Zdenek Sverák, aki a forgatókönyvet is írta) kiruccanna hétvégenként falura, úgy, hogy talán meg is vásárolja majd a házat... csakhogy az öreg Komárek úr nem hajlandó kihalni a telekről.