Kedvenc Morricone-filmzenéink

A 91 éves korában elhunyt filmzeneszerző-óriás gigantikus, 350 tételnél is többre rúgó filmográfiájából nemcsak a hagyaték mérete, valamint a filmműfajok, zenei zsánerek, korszakok, rendezők – és a muzsika által megidézett érzelmek – sokszínűsége miatt lehetetlenség kiválasztani egy maréknyi reprezentatívat, hanem mert minden túlzás nélkül túl sok zseniális darab van közöttük. Mindenesetre megpróbálkozunk vele.

#10

Grazie zia (1968)

A filmre jószerivel senki se emlékszik már, de ha rábukkanunk valahol a filmzenealbumra, ilyen huncut gyöngyszemek kerülnek elő.

#9

Volt egyszer egy Vadnyugat / C'era una volta il West (1968)

Ha szabad egy oximoronnal élnem, így hangzik a derűs gyász dallama. A Leonéval való munkakapcsolat új szintre került, mintegy megkoronázva az azelőtti együttműködést. Felejthetetlen. Ide kattintva lehet meghallgatni.

#8

Navajo Joe (1966)

Morricone nagyon sok Sergio westernfilmjéhez írt zenét (jelen film Corbuccija mellett Leone és Sollima), a Navajo Joe ezek közül szinte tribal-jellegű kántálós, gajdolós, vad hangulatával tűnik ki. Egy indiános mozihoz ilyesmi dukál. Itt lehet meghallgatni.

#7

Cinema Paradiso (1988)

Egy, a mozihoz írt mozgóképes olasz óda tökéletesen könnyfacsaró zenéjének ki más lehetne a szerzője, mint Morricone? Nagyságát mi sem jelzi jobban, hogy végtelenül egyszerűnek tűnő dallam, mégis egyből eszünkbe jut róla a film. (Ide kattintva elérhető a teljes album.)

#6

A szicíliaiak klánja / Le clan des Siciliens (1969)

Henri Verneuil a kor (és az azelőtti kor) francia sztárjait felsorakoztató gengszterfilmjének témáját Morricone egy Bach-darab alapján írta, és noha tényleg ott dobog a barokk szív valahol mélyen, egy fanyar, de közben szinte táncolható darab lett belőle. Itt lehet meghallgatni.

#5

Maddalena (1971) és A profi / Le professionnel (1981)

Nemcsak az epikus, nagyzenekari, magasztos dallamok voltak Morricone kisujjában, hanem azóta elfelejtett, gyenge erotikus filmhez is tudott rittyenteni zenét, ha kellett. Sőt, a Maddalenáé annyira jól sikerült, hogy Belmondo elirigyelte és feldiszkósítva berakta az ő főszereplésével készült filmbe tíz évvel később. A vélemények megoszlanak annak a tekintetében, hogy mostakkorvégülis melyik is a jobb verzió – mindegyiknek vannak érdemei. Belinkeljük a Maddalena-főtéma eredeti változatát és diszkósabb változatát is, valamint az igazán agyonismert Chi Mai című témát eredeti változatban, illetve újrafelvett verzióban is.

#4

A dolog / The Thing (1982)

John Carpenter többek között arról is híres, hogy szereti saját maga írni a filmjei zenéjét. Ezek általában egyszerű, de fülbemászó dallamok a hetvenes-nyolcvanas évek tipikus szintetizátor-hangzásával. Furamódon amikor Morricone megpróbálta meghódítani Hollywoodot is, ő ment a hegyhez, és megpróbálta a filmzenét a carpenteri hangulathoz és hangszereléshez igazítani. Akkoriban ezt sokan nem díjazták, de ha ide kattintasz és meghallgatod, akkor egyből érződik, hogy még a film megnézése nélkül is hideglelős élmény. És pont olyan tökegyszerű, mintha maga Carpenter írta volna. (A filmről és remake-jéről itt írtunk nemrég.)

#3

La battaglia di Algeri / Az algíri csata (1966)

A filmzenét Morricone Gillo Pontecorvo rendezővel együtt írta, és az együttműködés nagyon jót tett a mesternek: segített kilépni a spagetti-westernek csapdájából ezzel a háborús masírozás tempóját tökéletesen visszaadó, fura, vészjósló, de kicsit tébolyult rézfúvós-témával. Érdekesség, hogy Tarantino is felhasználta ugyanezt a zenét a Becstelen Brigantykban (és aztán majd együtt is dolgozott idoljával). Ide kattintva lehet meghallgatni maga Morricone vezényletével.

#2

Sergio Leone Dollár-trilógiája: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, valamint A Jó, a Rossz és a Csúf (1964-1966)

A legikonikusabb, legismertebb Morricone-dallamok a Leone és Clint Eastwood nevével fémjelzett trilógiában vannak, amelyek nem tekinthetőek ugyan az első spagetti-westernnek, mégis az egész alműfaj origójává váltak. Ma már mobiltelefon-csengőhangtól számtalan pariódiáig és átiratig mindenhol ott vannak ezek a dallamok, beleivódtak a kulturális emlékezetbe, éppen ezért nehéz elmagyarázni, hogy miért számítottak forradalminak annak idején, főleg azáltal, hogy a zene a filmes narratíva része lett, sőt, Leone forgatáson lejátszotta őket, hogy így kerüljenek hangulatba a színészek. Szétválasztani nem volt pofánk a filmeket, ide kattintva lehet meghallgatni egy decens, 25 perces kompilációt a halhatatlan dallamokból.

#1

Il grande silenzio / A halál csöndje (1968)

A film címéhez méltóan grandiózus munka, habár a vérengzéshez képest még talán túl magasztos is. Mindenesetre Sergio Corbucci filmjében rejlik az egyik leggyönyörűbb Morricone-téma, egyenesen a spagetti-westernek – és maga a zeneszerző – fénykorából. Hallgasd meg ide kattintva.