Rekontextualizációra szoruló filmek

Az Elfújta a szél és más filmalkotások közelmúltbéli botrányai kapcsán összegyűjtöttünk pár mozgóképet, amelyeket sürgősen felül kéne vizsgálni a legújabb társadalmi sztenderdeknek megfelelően. A legjobb lenne, ha ezek mind eltűnnének a történelem süllyesztőjében, de ha ez nem, legalább egy figyelmeztető szöveget kapjanak. A legjobb az lenne, hogy a már megvásárolt DVD-k új, akár otthon kinyomtatható borítókat kapjanak, amelyek felhívják a figyelmet a következő filmekben bemutatott elavult értékekre. [Cikkünk szatíra, és eképpen is olvasandó.]

#10

Orson Welles: Touch of Evil / A gonosz érintése (1958)

A filmmel nem az a baj, hogy Welles egy korrupt zsarut alakít, aki hamisan vádol meg egy latin-amerikai származású embert – eddig teljesen rendben van, sőt! A probléma ott kezdődik, hogy Welles negatív karaktere egy hízott disznó, ezáltal súlyos testképzavarokat, body shaminget okozhat a nézőben. (Arról nem is beszélve, hogy a rasszista Heston fehérként alakít mexikóit.) Helyette javasolnánk az Aranypolgárt, ahol Welles még fess fiatalember volt, de ott meg nem elég egyértelmű a kapitalizmuskritika, szóval inkább felejtsük el Orson Wellest mindenestől. Ha már megvan otthon a DVD, és nem vetnénk tűzre (mert mondjuk ajándékba kaptuk), akkor melléhelyezhetünk egy kulturálisan sokkal korszerűbb filmet, ahol a szerethetően telt karakter a pozitívabb, pl. A bölcsek kövére (The Nutty Professor).

#9

Stanley Kubrick: 2001: A Space Odyssey / 2001: Űrodüsszeia

Ez annyira nyilvánvaló, hogy talán mondani sem kell, de azért megtesszük: a zenéjét mind halott fehér heteroszexuális férfiak írták. Az sem mentség, hogy Ligeti György még élt, amikor a film elkészült: a klasszikus zene inherens módon rasszista, amint nemrég megtudtuk. Kubrick igazán választhatott volna kortárs popzenét mondanivalója aláhúzásához, a lényeg úgyis átjött volna. A bajt csak tetézi, hogy még a fedélzeti számítógép, HAL is egy szexista dalocskát énekel, amikor lekapcsolják.

 

#8

Kuroszava Akira: Shichinin no samurai / Seven Samurai / A hét szamuráj

Meggyőződésünk, hogy a film mélységesen rasszista és sokszínűségellenes, hiszen kicsit sem törekszik bemutatni a feudális Japán etnikai, nyelvi, és másmilyen kisebbségeit (és a toxikus maszkulinitást most ne is szedjük elő). A címben szereplő mindhét szamuráj, horribile dictu, japán! Igaz, hogy Mifune Tosiró Kínában született, de attól még japán színésznek számít, szóval mégcsak ez sem lehet mentség. Javasoljuk a film mellé megnézésre egyik remake-jének friss remake-jét, Antoine Fuqua A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) című remekét, ami nem Japánban játszódik ugyan, de korrigálja Kuroszava vétségeit azáltal, hogy temérdek kisebbséget emel be színészgárdájába, és ezáltal tökéletesen megfelel a film eredeti címének: magnificent, azaz fenséges.

#7

Robert Zemeckis: Cast Away / Számkivetett

Bocs, de ez egyszerűen nem működik. A film főszereplői között egyetlen LGBTQ+ sincs.

#6

Ridley Scott: 1492: Conquest of Paradise / 1492: A paradicsom meghódítása

Ha Kolumbusz Kristóf szobrait sikerült lefejezni, akkor ideje a róla szóló filmeket is kukázni. Arról nem is beszélve, hogy a rasszista olasz „felfedezőt” egy adókerülő színész, Gérard Depardieu alakítja, akinek az orra elnyomó férfi nemiszervhez hasonlít.

#5

James Cameron: The Terminator / Terminátor - A halálosztó

Cameron filmje sötéten egysíkú, a legmélységesebb középkori ábrázolásokra emlékeztet, humán szupremációs, inkvizíciós optikán keresztül vizsgálja az igazából mindig is csak elnyomott androidközösséget. Robot barátaink többet érdemelnének ennél, nem mindegyikük embergyilkos, ezt kikérjük magu...ahkkh...grrr

#4

David Cronenberg: The Fly / A légy

Cronenberg filmje egy végtelenül leegyszerűsítő, bináris, heteronormatív látásmódot erőltet azzal, hogy egyértelműen rútként ábrázolja a léggyé tranzicionálás kínkeserves, de gyönyörűséges útját. Mindenkinek joga van rendelkezni a saját teste fölött, így Brundlefly-nak is. A mai identitáspolitika alapelvei közé nem fér be az efféle hierarchikus viszony ember és más fajok, teszemazt, rovarok között, ahogy a légy-ember skála végtelen sokszínűségének tagadása sem.

#3

Fábri Zoltán: Körhinta

Fábri filmje nem ábrázolja a mai néző számára is adekvát módon a késő-Rákosi rendszer sajátosságait. Próbálkozik, de nem tudja. A filmet nem ajánlhatjuk megnézésre filmtörténészi – bevezető, befejező, valamint tízpercenként megszakító – magyarázatok nélkül. Nem eshetünk abba a hibába, hogy idealizáltan nézzük az ötvenes éveket!

#2

Minden bibliai tematikájú film, de főleg Franco Zeffirelli A názáreti Jézus (Jesus of Nazareth) című minisorozata

Temérdek fehér ember által készített film van, amelyben Jézust, Mózest, vagy más bibliai figurákat fehér színészek keltenek életre – már amennyire tudják, szegények, bőrszínük ellenére. A legzavaróbb ezek közül valószínűleg a teljesen fakó bőrű, kékszemű A názáreti Jézus, amelyben a közel-keleti hittérítőt Robert Powell angol(!!) színész alakítja. Tény és való, hogy az egykori Római Birodalom magába foglalta Júdeát és Britanniát is, de ideje lenne szakítani ezekkel a patriarchális, imperialista berögződésekkel, hogy fehér színészeket castingoljanak nonfehér szerepekbe! (Mel Gibson, figyelsz?)

#1

George Lucas: Star Wars / Csillagok háborúja, valamint folytatásai

Hú, hát ezzel annyi baj van, hogy nem is tudom, hol kezdjük. Lássuk: már megint egy fehérbőrű, világoshajú, kékszemű ficsúr a főszereplő, aki ráadásul alig burkoltan Jézus-allegória. Lucas keresztény értékrendet pushingol egy olyan világban, amelynek vallási sokszínűségre, szekularizmusra lenne most a legégetőbb szüksége. Aztán: már megint egy megmenteni való lány, aki ráadásul hercegnő. A nők igenis meg tudják menteni magukat, köszönik szépen, nincs szükségük férfi beavatkozásra – az eltartott hercegnő mítoszával is szakítani kéne a dolgozó, kenyérkereső nő korában. Tovább is van: a főgonosz fekete. Igaz, hogy csak a páncélja az, de fekete színész (James Earl Jones) adta hozzá a hangját, tehát mégiscsak fekete. Ha hozzátesszük, hogy a főhős fehér gyolcsruhája a Ku-Klux-Klán öltözetére hasonlít, máris megvan az alig burkoltan rasszista üzenet. Aztán: a robotok ismét butuska, csetlő-botló lényekként vannak ábrázolva, az ő jogaikkal mi lesz? No meg: Han Solo lőtt először, tényleg arra van szükségünk, hogy egy toxikusan maszkulin, elnyomó erőszaktevőnek drukkoljunk? Néha tényleg törekszik a film a sokszínűségre, miriádnyi alien fajt mutat be, de ezek közül egyik sem tud teljes értékű főhőssé válni. Ennek a leegyszerűsítő látásmódnak a legnagyobb vesztese Csubakka, akit folyamatos vonyításra kárhoztattak, holott ő többre is képes. A kulturális appropiáció problémájáról nem is szóltunk: a fehér filmkészítők mindent más kultúrákból loptak el meglehetősen kolonialista módon, főleg Japánból – Pearl Harbor után mindössze 36 évvel! Javasoljuk új, definitív utáni definitív digitális verziók elkészítését a három- vagy nemistudjukhányféle verzió HELYETT, amelyek ezen problémák nagyrészét a CGI segítségével könnyedén orvosolhatják, így egy újabb rend DVD- és Blu-Ray díszdobozt lehet eladni ezekből a filmekből. Erre mondják, hogy „win-win”!