Van Gogh-ok filmen

Ugyan hivatalos kimutatásról nem tudunk, de a hányattatott sorsú, szinte észrevétlenül az éhező-szenvedő művész archetípusává vált Vincent Van Gogh életéről több film készült, mint bármelyik más festőéről, a filmtörténet legnagyobb színészei számára jelentett kihívást és inspirációt. Íme, pár Van Gogh-alakítás különösebb rangsorolási kényszer nélkül.

#11

Robert Gulaczyk (arc) és Jochum ten Haaf (hang) (Loving Vincent, r. Dorota Kobiela, Hugh Welchman, 2017)

Festményekből animált életrajzi film, ráadásul némi nyomozós felhanggal. Bizonyos pillanatokban nagyon működik, máskor nagyon nem. Kritikánk ide kattintva olvasható.

#10

David Abbott Alexander (Starry Night / Fesd újra, Van Gogh!, r. Paul Davids, 1999)

Van Gogh egyik legismertebb festményéről, a Csillagos éjről egy ennyire gagyi, időutazós filmet elnevezni? Merész húzás. A megőrülő művészről romantikus komédiát csinálni? Még merészebb. Egy tök ismeretlen amerikai casting directorra bízni a címszerepet? A forgatókönyv nívójának megfelelő döntés.

#9

Benedict Cumberbatch (Van Gogh: Painted with Words, r. Andrew Hutton, 2010)

Egy fluid műfajú, leginkább rekonstrukciós dokudrámaként aposztrofálható életrajzi film, amelyben kedvenc modernkori Sherlockunk bújik a holland zseni bőrébe. A jó hír, hogy meg lehet nézni az egész filmet ide kattintva.

#8

Tchéky Karyo (Vincent és én / Vincent et moi, r. Michael Rubbo, 1990)

Ez a film inkább időutazós, kamaszoknak szóló tévés produkció, mint komolyanvehető mozifilm, és inkább a zseniális festő képeinek másolhatóságáról, stílusának utánozhatóságáról szól, viszont szerepel benne 114 évesen egy arles-i néni, Jeanne Calment, ami önmagában is rekord, de állítólag kamaszkorában személyesen is találkozott a festővel (nem volt elragadtatva Van Goghtól, mert piaszaga volt).

#7

Alexander Barnett (The Eyes of Van Gogh, r. Alexander Barnett, 2005)

Egy kisköltségvetésű (vagy legyünk őszinték: amatőr) feldolgozása a művész bedilizésének. Ilyen, amikor ugyanaz a színpadról kamera elé érkező ember írja, rendezi, és a főszerepét is (túl)játssza egy filmnek. Csak a teljesség kedvéért, íme egy jelenet.

#6

John Hurt (Vincent / Vincent Van Gogh élete és halála, r. Paul Cox, 1987)

John Hurt „alakítása” kakukktojás ebben a listában, hiszen csak a hangját adta a filmhez: Van Gogh testvérének, Theónak címzett leveleiből olvas fel, miközben Paul Cox holland-ausztrál rendező a festő képeit vagy épp a tájat pásztázza. De működik: a Van Gogh-dokfilmek közül talán ez a legszebbik.

#5

Martin Scorsese (Yume / Dreams / Álmok, r. Kuroszava Akira, 1990)

Scorsesét ritkán látjuk a kamera másik oldalán, de amikor igen, akkor még egy nála is hatalmasabb rendezőóriás instruálásában alakít holland, immár levágott fülű festőt. Egy „szkeccsfilm” egyik darabkája ez, Van Gogh inkább Kuroszava lelkivilágának tükrében érdekes, nem érdemes életrajzi elemeket keresni a filmben. Kuroszava-portrénk ide kattintva olvasható.

#4

Jacques Dutronc (Van Gogh, r. Maurice Pialat, 1991)

Dutronc legjobb férfiszínésznek járó díjat nyert Van Gogh-alakításáért az 1992-es César-gálán. A film végre szakít az addigi naivabb, „szerencsétlen, nyomorgó fülvagdosó” festőábrázolásokkal, és inkább a művész kapcsolataival, no meg a korszak társadalmával foglalkozik. Festőportrékról írott tanulmányunk ide kattintva olvasható.

#3

Tim Roth (Vincent & Theo, r. Robert Altman, 1990)

A film a zseniális Robert Altman rendezői pályájának egyik nyögvenyelősebb periódusában készült, de már csak hossza miatt is alaposabb életrajzi filmként, mint a többi, ha vizuálisan annyira nem is izgalmas. Tévés alkotásnak indult, van is belőle egy négyrészes, 200 perces verzió a 138 perces moziváltozat mellett.

#2

Kirk Douglas (Lust for Life / A nap szerelmese, r. Vincente Minnelli, 1956)

Íme, a filmtörténet leghíresebb álla sem lesz olyan fontos már, ha rőt festőszakáll takarja. Mai szemmel talán kissé naiv, de még mindig gyönyörű életrajzi film, Douglas mellett Anthony Quinnel Gauguin szerepében. Kirk Douglas-portrénk ide kattintva olvasható.

#1

Willem Dafoe (Van Gogh az örökkévalóság kapujában / At Eternity's Gate, r. Julian Schnabel, 2018)

Ha festő csinál festőről életrajzi filmet, az csak jó lehet, pláne ha olyan színészt nyer meg a címszerepre, mint Willem Dafoe, aki, akárhogy számoljuk, már Jézus és Max Schreck is volt életében. A filmről írt kritikánk ide kattintva olvasható.