Jakab-Benke Nándor

/ / /

· írta

Hétlábú magyar fizikusok

Denis Villeneuve: Arrival / Érkezés

Kritika

Sokan nyilatkoznak úgy erről a filmről, hogy számukra az év meglepetése. Aki látta Denis Villeneuve többi filmjét, annak viszont nem lehet meglepetés.

A kanadai direktor ugyanis a 21. század egyik legnívósabb, legkövetkezetesebb életművet építő rendezője, ő az új Stanley Kubrick. A legendás brit-amerikai rendezőhöz hasonlóan ő is minden műfajban megállja a helyét, pontos és ökonomikus filmnyelvet beszél, és az auteurösködést elkerülve mindig csak adaptál vagy másokkal írat forgatókönyvet – ennek fényében pedig szinte zavarba ejtő, hogy eddigi életművében milyen erős és határozott (vizuális és narratív) motívumrendszer, urambocsá’ stílus megléte mutatható ki. A szó klasszikus értelmében vett filmrendező, és nem több – amilyenből nagyon kevés van manapság. Új munkája a velencei debüt után akkora várakozást szült, aminek szinte lehetetlen teljesen megfelelni, most azonban nyugodtan beismerhetjük, hogy ez is összejött neki: a szakma térdre rogyott előtte, de kis lemaradással a nézők is követik.

Denis Villeneuve: Arrival / Érkezés

Nem is csoda. Az Érkezéssel egy mozijegy áráért három filmet kapunk, vagy legalábbis három különböző gondolatot. Az első, a felszín egy izgalmasan megcsinált sci-fi a „látogatók az űrből”-toposz újravariálásával, A nap, mikor megállt a Föld (The Day the Earth Stood Still), a Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind) és a többi klasszikus közvetlen továbbgondolásaként, némi 21. századi társadalom- és médiakritikával. A második egy pszicholingvisztikai-filozófiai értekezés (már amennyit mozgóképen értekezni lehet ebben a témában), hogy tudniillik mennyire determinálja világszemléletünket, sőt, akár empátiánkat a nyelv(ek), ami(ke)t beszélünk. A harmadik, a film legmélyén dobogó réteg pedig egy torokszorító emberi dráma a döntéseink ok-okozatiságáról, időfelfogásunkról, predestináltságunkról: arról, hogy a tyúk/tojás problémához hasonlóan néha lehetetlen rátapintani, hogy cselekedeteink határoznak meg minket, vagy fordítva.

Denis Villeneuve: Arrival / Érkezés (2)

Dr. Louise Banks (Amy Adams) egy elismert nyelvész, egyetemi tanár. Egyik tanórája hirtelen szakad félbe: a mindenhonnan érkező hírfolyamok felülírják a napi rutint, az egyetemet evakuálják, és csak a háttérben folyamatosan duruzsoló tévéből tudjuk meg, hogy 12 darab ovális, leginkább kagylóhoz hasonlító valami szállt le a Föld különböző pontjaira. Mindenhol „nemzeti” csapatok verbuválódnak, hogy kommunikációval vagy éppen erőszakkal megpróbálják szóra bírni az idegeneket: honnan, hogyan, de főleg miért jöttek ide? Az egyik ilyen, katonákból és tudósokból álló csapat tagja lesz Louise is, feladata: kideríteni, hogyan lehet kommunikálni az idegenekkel. Ahogy azt már sejthetik, az inváziós kontextus „csak” egy jó csel, hogy minél több embert hozzon be a moziba. Persze, izgalmasak az ufók, izgalmas a kommunikációjuk, de a legizgalmasabb az, hogy mit tanulhatunk tőlük – fajként és fogyasztóként egyaránt.

Denis Villeneuve: Arrival / Érkezés (3)

Nem tudok nem arra az anekdotára gondolni, ami szerint a két világháború között Amerikába került budapesti zsidó-magyar tudósokat (Szilárd Leó, Wigner Jenő, Teller Ede, Neumann János stb.) marslakóknak hívta a többi ottani fizikus. Nem zöld bőrük vagy csápjaik miatt, hanem mert más nyelven beszéltek, mint a többi atomkutató, és ez a beszélt nyelv – a magyar – állítólag befolyással volt a gondolkodásukra is. Ezt az elméletet többen is kifejtették és alátámasztották azóta, elég a lassan popfilozófussá merevedő Chomskyra, vagy a nyelvi relativizmus hipotézisére gondolni. Az már csak egy szomorú adalék a sztorihoz, hogy – az Érkezés cselekményével ellentétben, s ennyi spoiler még belefér, nyugi – a kiváló tudósok ajándéka az emberiségnek sok hasznos dolog mellett a hidrogén-, illetve az atombomba volt...

Denis Villeneuve: Arrival / Érkezés (4)

Villeneuve továbbra is kitűnő dramaturgiai és ritmusérzékkel épít feszültséget, olyasfajta laza természetességgel vezeti a néző szemét – és agyát –, amilyen csak a legnagyobbaknak adatott meg. Az Érkezés melankóliája a két évvel ezelőtti Csillagok között (Interstellar) hangulatát juttathatja eszünkbe, Nolan epikus hömpölygése helyett viszont egy sokkal intimebb, befelé forduló élményben lehet részünk. Ahhoz képest, hogy kommunikációról szól (vagy talán pont azért), Villeneuve filmje nem szócséplő: gondosan, szűkszavúan fogalmaz, és ami a legfontosabb, a narratívát is megpróbálja megfeleltetni a filmben megtestesülő, a nonlineáris (horribile dictu: körkörös) időfelfogást pedzegető filozófiának.

És ez az egyetlen, ami nem sikerül neki. Az ember ugyanis lineárisan éli meg az időt, ami az általunk használt nyelvben tükröződik a legjobban – ami pedig a történet. A történetmesélés maga a nyelv. A sztorizás időben kibontakozó cselekedet: a poén mindig a végén kell legyen. És igen, még Villeneuve nagyszerű filmjét is el lehet(ett volna) spoilerezni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Érkezés (Arrival)

Érkezés (Arrival)

Amerikai filmdráma, sci-fi, 2016. Rendező: Denis Villeneuve. Szereplők: Amy Adams, Jeremy Renner, Michael Stuhlbarg, Forest Whitaker.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9 · 20 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film