Filmhét a budapesti Román Kulturális Intézetben


„Irányváltás – a 20. év” jelmondattal folytatja ősszel a rendszerváltást is megidéző programjait a budapesti Román Kulturális Intézet, amely többek között filmvetítésekkel, kiállítással, kortárs zenei és jazzkoncertekkel várja a közönséget – írja az MTI.

Október 12. és 18. között tartják meg a Román filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nyitó vetítésen Alexandru Solomon A hidegháború hullámain (Cold Waves) című, a Szabad Európa Rádió (SZER) rendszerváltás előtti munkáját bemutató dokumentumfilmjét láthatják az érdeklődők. A filmhéten Solomon alkotásán kívül 11 játékfilmet mutatnak be. A magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 000 forinttal támogatta a rendezvényt, valamint többek között azt, hogy a filmeket feliratozva láthassák a nézők.

Alexandru Solomon: A hidegháború hullámain

Az 1987. november 15-én Brassóban kirobbant munkásfelkelés készítette elő a romániai forradalmat. Erről Az 1511-es akció, Brassó címmel szerveznek dokumentumkiállítást a Securitate Irattárát Vizsgáló Intézettel közösen. A gazdasági nehézségekkel küszködő Romániában a diktatúra legkeményebb éveiben kitört munkáslázadást lépésről lépésre követik a tárlat dokumentumai – mondta Brînduşa Armanca, a Román Kulturális Intézet igazgatója.

Az intézet filmklubjában – amelyet minden hónap első szerdáján tartanak – a brassói lázadásról, az azt követő megtorlásról és az 1989-es romániai forradalomról készült dokumentumfilm-sorozatból vetítenek részleteket novemberben és decemberben.



Kapcsolódó