Jakab-Benke Nándor

/ / /

· írta

Mit csinál a színész, amikor épp nem játszik?

Beszélgetés Molnár Levente színésszel

Interjú

Molnár Levente. Kecske. Olyan filmek stáblistáján szerepel, mint pl. Románia 2009-es hivatalos Oscar-jelöltje, a Morgen, 2012 legjobb európai rövidfilmje, a Superman, Spiderman vagy Batman, vagy a legutóbbi aranymedvés román film, az Aferim! Az érdekes az, hogy szinte mindegyikben más-más minőségben bukkan fel: színésztől casting-igazgatón keresztül a gyártás legkülönfélébb területeig – de találkozhatunk vele a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) vagy az Interferenciák színházi feszitvál szervezőcsapatának tagjaként is. Egyik legutóbbi szerepe a Nemes László-féle Saul fiában volt, amit épp most válogattak be az idei Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. Filmes énjének mindkét oldaláról beszélgettünk.

Tényleg, minek kell téged szólítani? Színésznek? Vagy ügynöknek, castingosnak, gyártási asszisztensnek…?

Ez annak függvénye, hogy éppen mire kérdezel rá. 13 éve a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze vagyok, és bár sokat segített színésszé válásomban, nem ettől vagyok színész, azt máshol kell keresni: az emberben. De igen, színész vagyok. A kamera másik felén pedig, nos, csináltam már mindenfélét. Voltam én már másod- meg elsőasszisztens, felvételvezető, gyártásvezető is – amit viszont folyamatosan csinálok, az a szereplőválogatás, tehát casting, valamint az ügynöki munka: színészeknek tárgyalok le szerződéseket.

Molnár Levente

Hogy fordultál a gyártási háttérmunka felé?

Még mielőtt Kolozsvárra kerültem volna, csomó olyan tevékenységem volt, ami szervezéshez kapcsolható – mindenféle fesztiválok, események. Egy ideig ezt az „énemet” nagyon lenyomtam, hogy ne vonjam el az energiáimat a színészi munkáról. Pár évvel a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz való kerülésem után egy ilyesfajta tevékenység miatt le lettem „guggoltatva”. Egy nagyjátékfilm casting-igazgatója voltam, ami kapcsán több erdélyi színház, színész és előadás is egymásnak feszült (amiről aztán természetesen kiderült, hogy mégis meg lehet csinálni) – és emiatt s volt egy évadom, amikor nem játszottam. Akkor vetődött fel a kérdés: mit csinál a színész, amikor épp nem játszik – azonkívül, hogy meghülyül? A Morgen óta tehát „hivatalosan” is két lábon állok. Ha kirúgják a színész alól a hokedlijét – holott ő színészként képzelte el magát az életben –, akkor nagyon erősen pofára tud esni, ha egyébbel nem foglalkozik.

Létrehoztál egy céget is rövidesen, a Kokinót. Hogy verbuváltad az első színészeidet? Ez egy ügynökségi munka olyasmi, amit amerikai filmekből, vagy az Entourage-ból ismerünk, de senki sem gondolná, hogy itthon is gyökeret verhet...

Igen, gyermekcipőben jár ez a szakma. Nem sok embert képviselek, nincs is akkora ipar nálunk, hogy egymást verjék le az ajánlatok azért, hogy ki kit képviseljen, inkább egy kisebb, otthonosabb verziója működik. Ez egyébként jó is, meg rossz is: így készülnek olyan filmek, amelyek egy ipari(bb) jellegű filmgyártásban nem forognának le, viszont kevés a pénz benne, kevés az ember. Aztán meg lehet Erdélyen, Románián, sőt, Magyarországon túlra is nézni, például van olyan német, francia, olasz vagy épp ír színész, akinek intéztem már szerződéseit, nemzetközi produkciókban is sikerült dolgoznom. Csakhogy ez apránként épül fel, az egyik hozza a másikat.

Molnár Levente (2)

Az elején rögtön megjelentek a kétkedő hangok: biztosan meg akarod lopni a színészt, te megcsinálod a pénzed rajta stb. De hát ingyen senki sem szeret dolgozni, és ez is egy munka, most már egyre többen kezdik megérteni. És mindenkinek jobb: ez a legfontosabb, amit kezdenek felfogni. Hiszen színészként az ember egyedül van, szemben egy egész gyártási rendszerrel – még a legkisebb sapis diákfilmben is. És a lényege az egésznek, hogy a szerződést, a papírmunkát, a bürokráciát ne a színész intézze: megbeszéli az ügynökkel, hogy mit szeretne, s az ügynök aztán teljesen civilizáltan átmegy a „barikád” másik oldalára, és ott is kiderül, hogy ki mit szeretne – így a színész a munkájára tud koncentrálni, ennyi. Ez nem jelent elidegenítést, nem jelent üzletieskedést. Azt jelenti, hogy civilizáltan csináljuk a filmek gyártási részét. Például, hogy nem kell a színésznek a szerződése után loholnia – arra is volt mar példa, hogy leforgott már a film, de még egy évre rá sem volt meg a kifizetés. Kényelmetlen helyzetek mindenkinek – ezeket segítek megoldani. Hivatalosan, minisztérium által elismert ügynök vagyok.

A castingolás és a színészügynökség mellett még foglalkozol egyébbel is...

De hát ezek összefüggenek. Sőt, a helyszínkeresés is, meg minden egyéb. Főleg egy ekkora méretű iparban, mint a miénk. Coachinggal is foglalkozom, ez is színészekkel való munka. Olyasmiket kell megtanítani a színészeknek, amiket nem tudnak, a biciklizéstől a lovaglásig. Használni egy gépet, egy tájszólást – bármit, ami a filmhez kell.

Molnár Levente (3)

A szereplőválogatás, és az adatbázis felépítése amúgy valószínűleg lehetne egyszerűbb is annál, ahogyan én csinálom. Fogom magam, elmegyek színházakhoz, elbeszélgetek emberekkel. Tehát akiket ajánlok, azokat ismerem is. Az adatbázisom is úgy frissül, hogy amikor jön egy projekt, elmegyek, megnézem, elbeszélgetünk – máshogy nincs ahogy. Egész Romániára kiterjedő adatbázis ez, de főleg az erdélyi (román, magyar és német) színházakban erős.

Úgy tűnik, a Morgen volt a fordulópont, itt játszottál is, de a stáblista másik részén is szerepelsz. Oda hogy kerültél be: színészként vagy castingosként?

Színészválogatóként. Megkerestek, hogy a válogassak a filmhez színészeket és segítsek a gyártásban. Az „öncastingolással” kapcsolatban: kényelmetlen tud lenni. Az a munka véget kéne érjen a forgatás kezdetekor, de szerencsére elég sűrűn bekérnek a gyártásba/forgatásba is, viszont amíg végigcsinálsz egy szereplőválogatási folyamatot, addig látja egy rendező a fejed és hallja a hangod – és volt már olyan, hogy visssza kellet utasítanom szerepet, mert így etikátlan –, hogy te már jobban ismered a szöveget, jobban tudod, mit akar a rendező... veszélyes játék. Beugrós, statisztaszerepekre bármikor kapható vagyok, de nem akarom az éppen castingolt kollegát „lejátszani”.

Molnár Levente (4)

Mi volt a legutóbbi nagyjátékfilm, amin nem színészként dolgoztál?

Nemrég fejeztük be Adrian Sitaru új filmjének, a Fixernek a forgatását. Nagyon hosszú munkafolyamat volt, izgalmas a témája, egyáltalán nem volt könnyű a castingja, mert kamaszkorú lányokat kellett keresni, kizárólag szülői beleegyezéssel dolgoztunk, ráadásul a film egy olyan kislány történetéből indul ki, akit elvisznek az országból külföldre prostituáltnak. Most készítünk elő egy másik filmet: sikerült Radu Mihăileanut idecsábítani pár forgatási napra, ahhoz éppen helyszínt keresek. Szintén Kolozsváron forgott a tavaly a Chuck Norris vs. Communism című film is, amit nemrég mutattak be Sundance-en, ez műfaja szerint dokumentumfilm lenne, de nagyon sok benne az ún. „re-enactment”. A film a VHS-korszakról és az összetéveszthetetlen hangú hangalámondó-tolmácsról, Irina Nistorról szól.

A közönség felé viszont te Molnár Levente, a színész vagy. Nemsokára egy rövidfilmben láthatnak.

A Ferryvel [a film végleges címe: Dear Mother / Édesanyám - a szerk.] pont az történt, hogy színészeket kellett keresnem, de egy pillanatban bejött a rendező srác azzal, hogy neki én kellek. Furcsa történet volt: a semmiből felhívott ez az amerikai srác, Daniel Nickson, hogy az ő filmjéhez kéne összeállítani a szereplőgárdát. Bevallom, én még túl kicsi vagyok ahhoz, hogy minden projektben részt vegyek, inkább érzelmi alapon döntök: hogy tetszik-e a sztori. Megkértem szépen őket, küldjék át a forgatókönyvet. Átküldte, érdekesnek tűnt, beszélgettünk, s elkezdődött valami, kiderült, hogy Amerikából jöttek át megcsinálni egy vizsgafilmet Margittán. Riszpekt. Persze, nem a semmiből jött ez: a producernek van margittai kötődése is, családi szálak fűzik a városhoz. A castinggal az volt a baj, hogy évad közben elég nehéz időpontokat egyeztetni, nálunk kőszínházas rendszer van, kevés szabadúszóval. A film amúgy magyar nyelven forgott – most várom én is a kész verziót.

Molnár Levente (5)

És ott van a sokkal nagyobb projekt, a Saul fia... [ami immár hivatalosan is Cannes-ban versenyez - szerk.]

Számomra a lehető legklasszikusabb módon kezdődött: csöngött a telefonom, kértek tőlem fotókat, aztán videóanyagot, aztán találkozást. A beszélgetés meg a próba után úgy ítéltetett, hogy együtt dolgozunk Nemes-Jeles Lászlóval. A film története Auschwitzban játszódik. A Sonderkommandósok (ez egy olyan, főleg zsidókból álló munkacsapat volt, amely a krematóriumokban dolgozott, fő tevékenységük a meggyilkoltak testeinek elégetéséből állt) lázadást szerveznek, amikor az egyik alapemberük felfedezi (vagy felfedezni véli) halott fiát, és próbálja mindenáron végtisztességhez juttatni. Azon körülmények között ugyebár ez nem túl egyszerű.

Mit jelentett számodra a szerep?

A forgatás maga elég megterhelő volt. Az Auschwitz-téma amúgyis eléggé súlyos, voltam is azelőtt Auschwitzban (mindig is érdekelt a zsidó történelem és kultúra) – így volt alkalmam összehasonlítani a Duna-parton épített, nagyszerűen sikerült díszlettel. És amikor bemegy a gázkamrába – még ha csak díszlet is az –, az eléggé megüti az embert. Minden apróság, rács ugyanolyan, mint az eredeti, ott vannak a statiszták, nácistól-mindenestől... és te guggolsz a díszletben, és akarva akaratlanul elszorul a torkod. Csakhogy abból az empátiából nem lehet dolgozni. A te saját meghatódásodból nem tudsz építkezni. Hiába kezdesz sírni azon, hogy milyen rossz volt nekik. Érdekes volt, akár magamat is figyelni: hogyan működik az önvédelmem ezekkel az érzésekkel szemben.

Nagyon hasznos találkozás volt ez, rengeteg szempontból: nagyon jó volt dolgozni Nemes László rendezővel, Erdély Mátyás operatőrrel. A szerepem (Abraham) elég fontos a filmben, tudni kell, hogy ez egy nagyon főszereplő-centrikus (Saul) film, az egészet az ő szemszögéből látjuk. Eddig, csak részeket láttam belőle, nagyon kíváncsi vagyok a teljes filmre, nagyon drukkolok neki.

Molnár Levente (6)

Erdélyben (sajnos) nem mindennapi, hogy színpadi, „kőszínházas” színészek filmben játsszanak... amikor színire felvételiztél, már a kamerára is gondoltál, vagy csak a deszkákra?

A kettő összefügg. Miért ne csinálnál valamit, amire készültél? Illetve készülgettünk... Szerencsénk volt, hogy az egyetem alatt lejött Bukarestből Florin Mihăilescu, aki gyorstalpalókat tartott nekünk filmből – ez elég nagy hatással volt ránk akkor, s olyan dolgokat hallottunk, amiket azelőtt nem nagyon hallhattunk máshonnan. De a két dolgot nem igazán lehet elválasztani: színész vagy és kész. Viszont nem mindenki tudja csinálni egyszerre. Ez nem elítélendő – elég sokszor hallani filmes körökben, hogy jaj, ez vagy az a valaki mennyire színpadias stb. –, csak meg kell keresni azt a színészt, aki nem annyira színpadias. Ha az ember egy bizonyos időt eltölt a színpadon, akkor teljesen átalakul mindene, mimikától hanghordozásig, egy rutin részese lesz, ami a színpadhoz tartozik. Ismétlem: nem elítélendő, nincs vele semmi baj, csak ő színpadi színész. Viszont van, akinek könnyebben megy az átállás.

Úgy látom, hogy azok a dolgok történnek meg veled, amikért teszel valamit, vagy amiket szeretnél. Igen, szeretnék színészként filmekben játszani. Kicsit többet, mint amennyit most. Nem meggyőződésem, hogy minden színésznek az éppen most fennálló kőszínházi viszonyban, szerződéssel kell léteznie. Vannak előnyei, és hátrányai is, most ezeket feszegetem. A színpadon sincs piaca a szabadúszásnak, nemhogy filmen. Igazi – erdélyi magyar – szabadúszókat nem is ismerek. Függetleneket talán igen, de szabadúszókat nem: az, hogy hosszú pórázon van egy intézménynél, még nem jelent szabadúszást. De ennek az is az oka, hogy ilyen a rendszer. Nincsenek projektszínházak Erdélyben, csak társulatok. Nyugatról nézve ez egy álomrendszer: van egy munkakönyved, már látod a nyugdíjadat. Amerikában pl. ez egyáltalán nem így megy.

Molnár Levente (7)

Utolsó kérdés: hogy lett belőled Kecske? Stáblistákon is így szerepelsz néha.

Még Gyergyóból származik, Kolozsvár és az egyetem előtt ugyanis egy évig ott voltam színész, valamikor ott ragadt rám. Édesapám – Isten nyugtassa –, amikor először találkozott a ténnyel, hogy engem a színházban Kecskének szólítanak, félrehúzott, férfiasan azt kérdezte: miért mondja itt neked mindenki, hogy Kecske? Adtam én neked rendes nevet, miért nem azt használod? Mire válaszolni tudtam volna, már mindketten nevettünk: minket Gyímesben (ahonnan származunk) mindenki úgy ismer, hogy Bicskáék. És most épp Bicska vonja kérdőre Kecskét...

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Morgen

Morgen

Francia–magyar–román filmdráma, 2010. Rendező: Marian Crişan.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9
  • A látogatók szerint
    9 · 18 értékelés
  • Szerinted?

Eleven töredék

Eleven töredék

Kisjátékfilm, 2012. Rendező: Bántó Csaba, Iszlai József.

  • A látogatók szerint
    9 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Saul fia (Son of Saul)

Saul fia (Son of Saul)

Magyar filmdráma, 2015. Rendező: Nemes Jeles László.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    9 · 64 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk