No-budget kisjátékfilm, dokumentumfilm, tévéfilm-sorozat, animációs sorozat – Szabó Szonja bakancslistája igen hosszú. Tavaly fődíjat nyert a Mediawave-en, és egyszer elütött egy szarvast, amit nem lehet nem égi jelnek tekinteni.
Te vagy az egyik legaktívabb szerzői filmes ma Magyarországon. Belső alkotói késztetés eredménye ez, vagy egy tervszerű tanulási folyamat része?
Van ez az alattomos belső késztetés, amit hívhatunk szimplán vágynak is akár. A vágy, hogy igazán jó filmem legyen. A vágy tárgyának eléréséhez pedig az ösztönök hajtanak és az én ösztöneim azt diktálták, hogy mindenek előtt, tervszerű lépésekben, tanuljam meg a filmkészítés alapjait.
Ez azt jelenti, hogy fel van írva egy táblázatba, hogy 2010-ben két kisfilm, 2011-ben egy dokumentumfilm, egy kisfilm és egy színházi rendezés stb.?
Tulajdonképpen majdnem ezt. Van egy egérrágta listám. Nyár elején elvesztettem és kétségbeestem, hogy most mi a franc lesz. Ezen a listán éppúgy szerepel az, hogy le kell adni a vízóraállást, vagy be kell menni a NAV-ba, mint az, hogy haladni kellene a forgatókönyvemmel. A praktikus teendőket könnyen elfelejtem, ami igazán fontos, azt lista nélkül is tudom. De szeretek átsatírozni valamit, ami már nem kell nyomasszon tovább. A lista meglett és egészen jól állok épp.
Mik szerepelnek most a listádon?
Eladni a szakadt verdámat, aminek a kuplungja a Roadmovie forgatásán égett be először, hét évvel ezelőtt. Aztán most nyár elején elütöttem vele egy szarvast, és ezt nem lehetett nem égi jelnek tekinteni. Furcsa, álomszerű éjszaka volt. Azelőtti nap rúgtak ki a Hacktionből, és bár addigra már visszavettek és kirúgták azt, aki engem kirúgott, mégis elég pocsék időszak volt az a pár nap.
Mi az a Hacktion?
Tévésorozat Anger Zsolt főszereplésével. Scriptesként dolgoztam benne. Igazán élveztem és sokat tanultam – persze filmtechnikai értelemben is, de legfőképpen azt, hogy hogyan lehet humorral átvészelni a kényszerhelyzeteket. Külsőben, amikor süt a nap, a kontrollmonitort letakarják egy fekete molinóval és a fekete molinó alatt ül a rendező, az operatőr és a scriptes. Ez eléggé kiváltságos helyzet és igazán klassz volt, hogy ülhettem Fonyó Gergővel és Babos Tamással a lepel alatt.
Miből él egy filmrendező?
A scriptelés most csodálatos nekem, mert az elmúlt hét évet végigvegetáltam, nagyon kevés és alkalmi munkám volt, amik nem fizettek túl jól. Ez tudatos döntés volt a részemről, hamarabb is találhattam volna módot a pénzkeresésre, de mindig azt éreztem, hogy erre most nincs időm, mással kell foglalkoznom, kell mennem előre azon az úton, ami a nagyfilm felé visz. Azt gondoltam, hogy ezt az áldozatot meg lehet hozni és azt hiszem, ez jó döntés volt, viszont most nagyon élvezem, hogy fél éve van munkám és keresetem. Boldoggá ugyan nem tesz, de egyszerűbbé teszi az életet, szabadságot ad. Túl vagyok életem első fizetett rendezői munkáján is, ez a Lóti és Futi című animációs bábsorozat, aminek nagyobb nézettsége lesz, mint bárminek, amit eddig csináltam.
Milyen animációt rendezni?
A sorozat animációs rendezője Huszár Dani, akinek a munkáját csak ámulattal bámulom. Én csak bábokat, jobban mondva jelmezbe öltözött embereket mozgatok egy zöld térben. Sok tekintetben nehezebb, mint színészekkel dolgozni, mert a színésznek tudsz instrukciót adni, itt viszont sokszor annyira korlátozottak a lehetőségek, hogy csak röhögni lehet. Azt mondom, hogy feküdjön le, de csak áll, mert nem tud lefeküdni a jelmezben. Persze mindenre van megoldás, csak meg kell találni. Elég nehéz az is, hogy nem látod, milyen lesz a háttér. Összességében mókás és nagyon tanulságos volt ez a két hónap.
Akkor arra jutottál, hogy meg kell találni egy egyensúlyi állapotot a bérmunkák és a saját projektek között?
Az egyensúly mérhetetlenül fontos, főleg ha védőháló nélkül kötéltáncolsz. Óvatosnak kell lennem, mert a terveim bátrabbak, mint eddig bármikor.
És mennyi esélyt látsz most a terveid megvalósulására?
Mérhetetlenül sokat dolgoztam azért, hogy eljussak odáig, ahova idén tavasszal elértem. Három filmbemutatóm volt egyszerre, és azt éreztem, hogy végre le tudok zárni egy szakaszt és nincs más hátra, mint hogy a nagyfilmmel foglalkozzak. Elégedett voltam, jól éreztem magam, azt éreztem, hogy a helyemen vagyok – most ezt az állapotot igyekszem fenntartani.
No budget és low budget költségvetéssel készíted a filmjeid, profi stábtagokkal és gyakran foglalkoztatott színészekkel. Hogyan nyersz meg olyan neveket, mint Petrik Andrea, Elek Ferenc vagy Bánfalvi Eszter?
Az a fontos, hogy úgy tudj mesélni a tervedről, hogy amit mondasz és ahogyan mondod meggyőzze őket arról, hogy ebben érdemes részt venniük, mert értékes dolog fog születni.
Ugyanez a helyzet a stábtagok esetében?
Vannak részlegek, akiket nagyon nehéz meggyőzni. Focus pullered nem lesz ingyen, világosítód nem lesz ingyen, hangfelszerelésed nem lesz ingyen – és abban a pillanatban, hogy valakit kifizetsz, a többi stábtaggal szemben mérhetetlenül igazságtalan, ha nekik nem tudsz gázsit adni. Közben pedig ahhoz, hogy minőségi ugrást tudjunk elérni, profi szakemberekkel kellene együtt dolgozni. Rengeteget köszönhetek a barátaimnak és tök jó kinevelni egy könyvtárost öltöztetőnek, de nem ugyanaz. Elmentem szkriptelni ebbe a tévésorozatba, és azt éreztem, hogy bármit megadnék, ha egyszer egy napig ilyen körülmények közt dolgozhatnék. Azt nem értem, hogyha látja valaki a filmjeimet és tudja, hogy ezeket a semmiből hoztam létre, miért nem csap le rám és mérettet meg, vajon mit tudok ideális körülmények között.
Te kompromisszumosnak érzed a kisfilmjeidet?
A pénztelenség miatt rengeteg kompromisszumot kellett kötnöm, amit így nem érzel a filmen, mert addig sosem fejezem be, amíg nincs vállalható végeredmény. De ha alkalmam volna elmondani, hogy mi hogyan történt és miért hiányoznak jelenetek a filmjeimből, sokkal teljesebb képet kapnál. Persze nem írhatom oda a film aljára scrollba, hogy sajnos itt nem volt pénzünk kránra, hogy a film utolsó snittje azt jelentse, amit kellene jelentenie. Vagy sajnos ezt a snittet csak egyszer tudtuk felvenni, és azért ilyen szűk a képkivágás, mert nem volt idő tágabbra világítani, mivel egy kínai férfi folyamatosan beszélt a hátam mögött és agitált, hogy azonnal hagyjuk el a helyszínt. Nincsen megoldóember, mindenért te vagy a felelős és te rángattad bele a többieket is. És valóban nem látszik ez a végeredményen, de én tudom, hogy lehetett volna jobb is.
A Színház-és Filmművészeti Egyetemen eltöltött évek mennyiben készítettek fel a rendezői pályára?
A főiskolának fontos találkozásokat köszönhetek, és tagadhatatlanul elindított egy úton. Amit a filmkészítésről tudok, azt ezután tanultam meg, a saját bőrömön.
A filmjeid legnagyobb erőssége a sztori. Hol tanultál meg történetet mesélni?
Az alapvető dramaturgiai készség szerintem velünk születik és ösztönösen működik. Persze vannak tételmondatok, a bevezetés, tárgyalás, befejezés hármas egységét megtanítja az általános iskola, aztán később igazolja az élet. Lehet ezt még angol kifejezésekkel cizellálni, pontosítani. Én angolul sajnos csak szakítani tudok, meg ilyeneket, hogy I drove my Chevy to the levy, but the levy was dry, de igyekszem elsajátítani az idevágó szakkifejezéseket.
Honnan jön a szikra egy-egy történethez és mennyire személyes indíttatásúak a filmjeid?
Valójában ezek nem az én történeteim, inkább az én érzéseim, amikkel feltöltöm a történeteket. Azt a fokú öniróniát, amit szeretnék viszontlátni a munkáimban, még nem sikerült előhívnom, mindig erőtlenebb és szentimentálisabb a végeredmény annál, mint ahogyan én a valóságban visszatekintek a történésekre.
A dialógusokat megírod előlre, vagy adsz teret ebben a színészeidnek? Baromi erősek és életszerűek a dialógusaid, ami finoman szólva nem minden magyar film sajátja...
Szórakoztat a dialógírás. Borzasztóan nehezen szánom rá magam arra, hogy írjak bármit, de ha egyszer elkezdem, akkor visz a lendület. Dialógot írni halál skizofrén dolog amúgy, hiszen több ember bőrébe kell egyszerre belebújni. Nagyon szeretek improvizáltatni és a színészi improvizációt felhasználva hozni létre a végleges szöveget, de erre sokszor nincs mód. A Prágai hétvégét például egyedül írtam, arra nem imprózott senki.
Az egyik legjobb és legkomplexebb filmed.
Nagyon örülök, hogy megcsináltuk ezt a filmet. A tavalyi nyaram erről a filmről szólt és az egy boldog nyár volt.
A neved fotósként és operatőrként is felbukkan itt-ott – saját filmjeid kapcsán biztosan.
Az egy kényszerhelyzet volt a Roadmovie-nál, hogy én vettem föl, mert az operatőr az utolsó utáni pillanatban mondta le. De alapvetően nincsenek operatőri ambícióim. A fotózás igazi szenvedély volt az életemben, de elmúlt. A lomográfiát, az instagramot és egyéb hipszter ügyeket távolról csodálom és bír tetszeni, de nekem nem megy. A pillanatban keresem a varázslatot, az effektelés csak szemkápráztatás, akkor is, ha sokszor magával ragadó az illúzió. Igazán jó képet készíteni szuper érzés, annál már csak az volna szuperebb, ha végre megmozdulhatna az a kép.
Ugyanez a helyzet a prózaírással?
A szépirodalomtól tartok, de kacérkodunk… Pár hete felhívott egy barátnőm, aki színésznő, és azt mondta, hogy fel kell énekelnie egy dalt, amihez van egy zenei alap, de nincsen szövege és kellene írnom rá egy szakítós számot. Fogalmam sincs, hogy miért gondolta azt, hogy én erre alkalmas vagyok, mert soha életemben nem írtam dalszöveget, de verset se még. Megpróbáltam és egészen jó lett. Az első kör a lelki öngyötrés volt, megszületett egy szöveg, azután abszolút praktikusan tudtam hozzányúlni, húzni belőle, alakítgatni, és bizakodást keltő lett a végeredmény. Szó esett arról, hogy esetleg csinálhatnánk még együtt számokat, egy dallemezt, szóval lehet, hogy a végén dalszövegíró leszek.
Milyen vágyaid vannak még munka fronton, miben próbálnád ki magad szívesen?
Nagy vágyam, hogy egyszer kőszínházban rendezhessek meg egy darabot, mert igazi színházat még sosem csináltam, noha voltak próbálkozásaim ezen a téren, de csak amatőr színészekkel, amatőr körülmények között.
Most épp az Európa Könyvkiadónak készítek egy trailert Szécsi Noémi új regényéhez, ősztől filmszínészetet tanítok a Magyar Színház stúdiósainak. Aztán itt vannak azok az emlegetett vágyak. Jó volna legközelebb már a nagyfilmről mesélni, hogy jó úton halad.
