A FouQ-inga

Cullen Hoback: Q: Into the Storm / Q: a vihar felé

Nem véletlen, hogy a QAnon jelenség eredetét feltáró sorozat épp az HBO-n landolt, és nem egy halálkomoly oknyomozó újságírói portálon: zsurnalizmusnak trehány, cserébe viszont roppant szórakoztató, már-már műfajfilmes macska-egér nyomozást kapunk hat órában.

Az USA Capitoliumának ostroma, illetve az új elnök beiktatása óta viszonylag keveset lehet hallani erről a QAnonnak hívott jelenségről, az átlag európai újságolvasó viszont ha egyébre nem is, a sámángöncökben feszítő tüntetőre és az erőszakos zavargásokra biztosan emlékszik az idei év elejéről. Az már sokkal kevésbé világos, hogy hogyan jutott oda az amerikai polgárok egy része, hogy kannibalizmussal és pedofíliával vádolja a demokrata elitet, majd Q feliratú zászlócskákat szorongatva betörjön a parlamentbe. A rossz hír, hogy ez Cullen Hoback dokumentumfilmjétől sem lesz sokkal világosabb. Interjúzik ugyan néhány „átlag” Q-hívő polgárral is a hatszor egyórányi minisorozat formájában sugárzott oknyomozás során, de sem az egyéni, sem a tömegpszichózis pontos mechanizmusára, no meg a nyilvánvalóan fake news terjedésének milyenségére nem tud rámutatni, legfeljebb megrökönyödik, hogy basszus, ilyen is van, aztán néhány szakértővel kimondat néhány evidenciát az összeesküvés-elméletekről.

Lássuk a hátteret: 2017-ben kezdtek megjelenni a 4chan nevű portálon a titokzatos üzenetek, amelyeket csak Q-ként írt alá a szerző, és amelyek valamiféle elszámolást, tisztogató vihart („storm”) ígértek, amelyben a sátánista-pedofil demokrata vezetők (Obamától Clintonon keresztül mondani sem kell, Sorosig) meglakolása következik, természetesen Trump elnök kezei által. Ezeket a titokzatos üzeneteket felkapta néhány erre fogékony ember, akik mintegy internetes troll-megafonként elkezdték felnagyítani és visszhangozni a hülyeséget, egészen odáig, amikor már lehetetlen volt megállítani a lavinát, a Q-ban hívő emberek egyre nagyobb számban kezdtek fel-feltünedezni a republikánus gyűléseken – és arra már emlékszünk, hogy mi történt idén januárban, amikor (az ebben az egészben tisztázatlan szerepű volt elnök hallgatásával/ félrepillantásával/rábólintásával/biztatásával) megrohamozták a Capitoliumot.

Valami hihetetlen energiákat sikerült mozgósítani tehát az emberekben az internet segítségével – a cikk címében megidézett Umberto Eco-regényben, nyomtatásban ez azért lényegesen lassúbb folyamat –, így jogos a kérdés: kik, miért és hogyan csinálták ezt az egészet? Nos, Cullen Hoback filmkészítő azzal a lendülettel látott neki kikezdeni ezt az összeesküvés-elméletet, hogy majd megpróbál válaszolni mindhárom kérdésre, de végül leragadt az elsőnél, és belegabalyodott egy több éven tartó nyomozásba. Az még világos volt számára, hogy a 4chan, majd 8chan, majd 8kun nevű portálok gazdáinál kell kopogtatni, ugyanis kizárólag ezeken a szájtokon szotyogtatta (vagy szotyogtatták, ha többen voltak) ez a bizonyos Q a világmegváltó gondolatokat. Így jutott el Manilába, ahol találkozott három roppant izgalmas figurával: Fredrick Brennan, a tolószékben élő, genetikai betegség által megnyomorított zseni, aki az 8chan nevű portált programozta, de közben feltámadt a lelkiismerete, és cinkosból feljelentővé vált; Jim Watkins, a különc exkatona, aki megvásárolta és működtette az 8chan portált, és mintegy apafiguraként gondoskodott Brennanról, Manilába költöztette; valamint Ron Watkins, Jim fia, a halkszavú, manga-karaktek mögé rejtőző titokzatos szociopata, a portál adminisztrátora, aki néha duzzogó tiniként viselkedik, néha meg Szun-ce idézeteket mormol halálkomolyan. Gondoljunk csak bele: szociálisan – vagy másféleképpen is – hátrányos helyzetű emberek óriási erejű szeizmikus mozgásokat érnek el mindössze egy billentyűzet és egy képernyő segítségével. Mi ez, ha nem óda a geek-kultúrához?

Cullen tehát elkövette azt, amit egy dokfilmesnek nem szabadna: belezúgott az alanyaiba – úgy szippantotta be a téma, mint egyszeri alt-rightost az összeesküvéselmélet –, így aztán a minisorozat túlságosan sok ideig ragad le Manilában ezek között a fura emberek között (a leghidegrázósabb közülük a szemrebbenés nélkül hazudozó Jim Watkins, akiből egy félóra után már bármit kinéz az ember). Ha viszont beletörődünk abba, hogy talán nem kapunk egyértelmű válaszokat még arra sem, hogy pontosan kicsoda Q és miért csinálta amit csinált, akkor kitűnően működik a karakterek közötti kémia, és elkezdjük értékelni azt a kitartást, amivel Cullen beférkőzött az 8chan-csapat tagjai közé, és élvezni kezdjük a macska-egér játékot, amiben soha nem egyértelmű, hogy ki vezet meg kit (filmes az alanyt, vagy fordítva), és hogy egy-egy kiemelt mondat véletlen elszólás-e, vagy sebészi pontossággal odaillesztett „Q drop”. Olyannyira belegabalyodunk a geekek közti bosszúállósdiba, hogy a tolószékes Brennan Fülöp-szigetekről való megszöktetésekor fel sem tűnik, hogy egy kitűnően megcsinált üldözéses krimit nézünk (azért A nagy dobásból ismert Adam McKay producer neve árulkodó lehet).

Sok mindennel adósunk marad tehát Cullen Hoback – azt is jó lenne tisztábban látni például, hogy Trumpnak pontosan milyen szerepe volt ebben az egészben azon kívül, hogy időnként újratweetelt egy-két QAnont említő posztot –, de kitartása többé-kevésbé meghozta a gyümölcsét. Egy rendes bíróságon kiröhögnék ugyan a „bizonyítékait” (melyek közül a legfontosabb egy elszólás), de (műfaj)filmes narratívaként nagyon meggyőző, magával sodró a Q: Into the Storm. És amíg nincs feljelentés, no meg bírósági eljárás ezek ellen az emberek ellen (megérdemelnék), addig be kell érnünk ennyivel.




Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.