A halál torkában éltünk a leginkább

Russel T. Davies: It’s a Sin / Ez bűn

Nem véletlenül lett a közelmúlt egyik leghangosabb sorozatsikere az Ez bűn című miniszéria. Russel T. Davies produkciója fontos témát dolgoz fel, és mindezt olyan empátiával és humorral teszi, amely nagyon ritka a mai tartalomdömpingben.

Különös, ha egy évekkel ezelőtt készült sorozat ilyen furcsa és erőteljes aktualitást kap a világban zajló események következtében. Már egy esztendeje határozza meg az életünket a koronavírus-járvány, így lassan kezdjük kiismerni, hogy hogyan is működik az ember ilyen helyzetben. Hogy félünk az ismeretlentől, hogy ingerültségünkben olyan döntéseket hozunk, amelyeket egyébként talán nem. Hogy egy ilyen váratlan helyzet miképp hozhat felszínre olyan emberi vonásokat, melyek létezéséről mi sem tudunk. Valami ilyesmi játszódott le a ’80-as években az AIDS elterjedésének idején. Az Ez bűn című minisorozat ebben az időszakban követ néhány fiatalt. A halál közelsége ugyanis számukra csupán egy jelszót jelent: éljünk!

Kép az Ez bűn (It's a Sin) című minisorozatból

Ritchie (Olly Alexander) vidékről kerül Londonba. A fiú kiszakad családja konzervatív elvárásainak ketrecéből és nyakába veszi a pulzáló metropoliszt. Hamar összebarátkozik Ash-sel (Nathaniel Curtis), Roscoe-val (Omari Douglas), Jillel (Lydia West) és Colinnal (Callum Scott Howells), együtt pedig próbálnak valamiféle nyugodt életet kialakítani, azonban a világban felbukkanó betegség megakadályozza ezt. Hamar ők válnak az ismeretlentől félő, homofób lakosság céltáblájává, ráadásul a betegség sem kerüli el őket.

Russel T. Davies a brit televíziózás elmúlt évtizedeinek egyik legmeghatározóbb alakja, aki az LMBTQ közösségek reprezentációjában is kulcsszerepet vállalt, A fiúk a klubból / Queer as Folk úttörő volt a témában (épp a minap jelentették be, hogy remake-et kap), de a Cucumber vagy a Banana című sorozatok is említést érdemelnek. Davies ereje leginkább a hangvételek keverésében rejlik: komikum és tragikum, irónia és groteszk nála remekül megfér egymás mellett. Ez az Ez bűnre is igaz, mely egyébként is remekül játszik az ellentétetekkel.

Kép az Ez bűn (It's a Sin) című minisorozatból

Már a cím is remekül építi ki az alapvető oppozíciót, hiszen amíg a társadalom szemében a főszereplők életmódja számít bűnösnek, addig ők a velük szembeni bánásmódot érzik teljesen jogosan felháborítónak. Kettősség jellemzi magát a veszélyforrást is. Releváns újítás ez az LMBTQ tematikájú sorozatokban, hiszen a főhősöknek ezúttal nemcsak a heteronormatív társadalmi elvárásokkal és a szélsőségekkel kell megküzdenie, hanem egy valós fenyegetéssel is. Amely nyilván ezúttal szimbolikus, hiszen az AIDS-fertőzés egyszerre válik a homoszexualitás, és az azzal szembeni előítéletek metaforájává. Hiszen a társadalom szemében mindkettő az ismeretlen és érthetetlen gonosz, míg maguk az érintettek a feléjük irányuló gyűlöletet és teljes elutasítást érezhetik manifesztálódni a vírus képében.

A sorozat bravúrosan mutatja be az előítéletek működését. Illetve azt, hogy a homofóbia vagy a rasszizmus milyen módon szőheti át a mindennapokat. Hogy ezeknek az attitűdöknek a megnyilvánulása nemcsak a nyílt erőszak lehet, sokszor a hétköznapok észre sem vett berögződései hordozzák magukban ezeket. Ahogy Ritchie szülei a városban lakó indiai családra csak annyit mondanak minden egyes alkalommal, hogy „ott jönnek”, ahogy Jilltől első alkalommal kérdezik meg, hogy szülei honnan vándoroltak Angliába. Apró tüskék ezek, amelyek mögött nem is mindig áll rossz szándék, de fájdalmasak lehetnek. Davies ilyen téren nem fél a kinyilatkoztatástól, rámutat a társadalom mintázataira, arra, hogy mit okozhat a személyiségben, ha valakinek még a közvetlen környezete előtt is rejtegetnie kell magát. Erős aspektus emellett, hogy mennyire lehet leegyszerűsítő véleményünk egy témáról, ameddig nincs saját tapasztalatunk, ameddig csak hallomásból ítélünk.

Kép az Ez bűn (It's a Sin) című minisorozatból

Az erőteljes véleményformálás mellett a sorozat személyes vonulata is működik, sőt, talán az működik igazán. Remekül épülnek és árnyalódnak a karakterek, a kezdetben vad, zabolázatlan, bohókás, majd egyre komolyabbá és felelősségteljesebbé váló Ritchie, az iránta végig plátói érzelmeket tápláló, háttérből támogató Jill, a szorongó Colin mind-mind háromdmenziós figurák. Davies pedig folyamatosan szembeereszti őket a világgal, így fejlődésük egy pillanatra sem válik statikussá. A karakterek építését szolgálják egyébként a sorozat explicit jelenetei is: szó sincs öncélú sokkolásról, a remek montázsokba szerkesztetett jelenetek a karakterek aktuális állapotát hivatottak jelképezni. Ráadásul a sorozat szerencsére nem fél meghozni a vezéráldozatokat, ezzel is súlyt adva mindannak, amiről beszélni szeretne. A halál közelsége, a kilátástalan szituáció nyújthatja a szabadság vagy a tétnélküliség hamis illúzióját (mint mondjuk a Mielőtt meghaltamban), azonban a vég ebben a világban elkerülhetetlen.

Kép az Ez bűn (It's a Sin) című minisorozatból

Az átlagosan is nagyon magas színvonal és érzelmi amplitúdó így az utolsó részre valóban szinte torokszítóvá érik. A zárlat tragédiája egyszerre szembesít mindenkit saját magával. A főhősöket, a barátokat, a szülőket – de legfőképp minket. Hány és hány – ha nem is ilyen mérvű – tragédiának lehetünk mi közvetett okozói hozzálásunkkal? A sorozat egyik utolsó jelenete – amelyben a szinte végeláthatatlan tenger mellett beszélget Ritchie anyukája és Jill jelenete – az utóbbi időszak egyik leghúsbavágóbb, legerősebb zárlata. A lány szinte levegővétel nélkül állítja falhoz az anyát (és vele együtt nyilván a nézőt), a párperces monológ után pedig egyedül hagy minket a kérdéseinkkel.

Kép az Ez bűn (It's a Sin) című minisorozatból

A rendkívül erős tartalomhoz pedig egy majdnem tökéletes megvalósítás is társul. Azért csak majdnem, mert az Ez bűn néha nem tudja elkerülni a giccset és pátoszt, helyenként didaktikussá válik a sorozat, ezt azonban erős jelenetei miatt hamar megbocsájtjuk. A színészek is kitűnőek, a Ritchie-t alakító Olly Alexander pont annyira túlzó és teátrális, ami még hiteles a karaktertől, Lydia West hihetetlenül érzékenyen, a legapróbb rezdülésekkel hozza Jill karakterét, a legemlékezetesebb azonban talán a saját anyai szeretete, és a belé kódolt társadalmi normák között őrlődő Valerie szerepében Keeley Hawes. Emellett a remek zeneválasztás, a ritmusos vágás, a sokszor neonfényben úszó képek teremtik meg remekül a sorozat hangulatát.

Az Ez bűn megérdemelten lett az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb sorozata. Okos és humoros, intim és társadalomtudatos egyszerre. A halál árnyékában is a boldogságért küzdő fiatalok pedig talán a ma nézőinek is üzenhetnek valamit.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.