A mesefilmes

Michel Hazanavicius: Le Prince Oublié / Az elfeledett herceg

Omar Sy az esti mesék megingathatatlan hőse Michel Hazanavicius gyerekfilmjében – amíg ki nem öregedik a szerepből. Az elfeledett herceg meglepetésektől mentes, de kedves kikapcsolódás.

Minden család életében eljön az az időszak, amikor megváltoznak a szülő-gyerek kapcsolatok: a kamaszkor során olyan, mintha egy idegen nézne vissza ránk az egykori gyerekarcból, mintha elvágták volna az addigi szerető köteléket, mintha bármit tennénk, csak olaj lenne a tűzre. Nem szükséges súlyos tragédiáknak történnie ahhoz, hogy felismerjük: az addigi kereteket újra kell alkotni.  Unalmas közhelyek? Tényleg azok – Michel Hazanavicius filmje, Az elfeledett herceg pedig nagyjából meg is áll ott, hogy felismeri ezeket.

Igaz, Az elfeledett herceg nem családi dráma, csupán egy gyerekfilm, amely ugyan érint néhány komolyabb témát – hiszen a főszereplő kislány félárva –, de sosem válik megrázóvá, elgondolkodtatóvá vagy rémisztővé, csupán az apa (Omar Sy) és lánya, Sofia (Keyla Fala, majd Sarah Gaye) viszonyának átrendeződését mutatja be. Sofia számára a felső tagozatba lépve hirtelen cikivé válik az egyenpacsi, a hazakísérés, és ami a film szempontjából a leglényegesebb: az esti mese. Vagy lehet, hogy a szövevényes mesevilág mindig is az apjának volt fontosabb?

Az elfeledett herceg ugyan mentes a meglepő felismerésektől, ám egy egyedi ötletet mégis tartalmaz: Sofia apja ugyanis egy egyedi fantáziavilágot teremt magának, ahol a lányának szóló mesék születnek – mindennek az alapja pedig egy filmgyár. Minden este újabb forgatás zajlik itt, amely során színes, varázslatos történetek készülnek a kis Sofiának, akit újra és újra meg kell mentenie a hercegnek – azaz az apjának. Legalábbis addig, amíg Sofia őt, és nem új, szőke osztálytársát helyezi főszerepbe. Innentől a korábbi dalia sorsa a feledés – csakhogy ő nem akar ebbe belenyugodni, még a nemezisével is szövetkezik annak érdekében, hogy újra ő legyen a mesék főhőse.

Furcsán ismerős mindez? Nem véletlenül: Az elfeledett herceg ugyanis olyan, mintha a rendező, Michel Hazanavicius korábbi sikerfilmjét, A némafilmest (The Artist) hasznosítaná újra ebben a történetszálban. A filmes meta-közeg, a karakterek és a történet íve szemérmetlenül másolja az Oscar-díjas majdnem-némafilmet: a megváltozott világban lecsúszó, majd egy nő segítségével újra magára találó, visszakapaszkodó hős mintha egy az egyben Jean Dujardin George Valentinje lenne. Ráadásul Omar Sy ijesztő mértékben átvette Dujardin játékstílusát is a villogó mosollyal, túlzó mimikával és burleszk járással együtt.

Omar Sy kétségtelenül mókásan mutat középkorias harisnyában, ám eközben ennek a mesés fantáziavilágnak a bemutatása is hagy kivetnivalót maga után, legalábbis felnőtt nézőként mindenképp. A mesegyár kidolgozatlan, inkonzisztens törvényszerűségek szerint működik – az elmúlt időszakban a szintén gyerekeket (is) megcélzó Agymanók sokkal megalapozottabb, mélyebb és igazabb tudatvilágot teremtett, így nem csoda, hogy érdekesebb igazságokig is jutott el. Az elfeledett herceg ugyan végig képes fenntartani a figyelmet, tartogat néhány kedves pillanatot, ám elgondolkodtatni nem tud.

Sy az utóbbi évtizedben szinte saját alzsánert teremtett, hiszen – legalábbis a francia filmjeiben az Életrevalóktól a Sambán és a Csokoládén át a Yao utazásáig – folyamatosan jóravaló, csupaszív melákokat játszik, akik érzékenyítenek és érzékenyednek a történeteik során. Nincs ez másképp Az elfeledett hercegben sem. A némafilmes színes-szagos-csiricsáré, 12 éven aluliak számára ajánlott változataként leírható darab tökéletesen kiszámítható, nagy revelációktól mentes, ártalmatlan szórakozás. Ami egy réteg számára mégsem lehet teljesen érdektelen: egyedülálló apukák tehetnek vele egy próbát, ha közös programot keresnek a kiskamasz lányukkal – hiszen ha a filmből nem is, a film utáni beszélgetésükből megtudhatnak egy s mást önmagukról, egymásról és a világról.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.