Szerelem és vasfüggöny

Szabó István: Szerelmesfilm (1970)

Szabó István első három filmje generációs közérzetet közvetítő alkotás. Az „így jöttem”-trilógiájának záró darabja, a Szerelmesfilm is a történelem (második világháború, 1956-os forradalom) emberi sorsokat alakító hatásáról mesél.

A fiatalkori szerelem az Álmodozások korában és az Apában is tematikát képezett, de ezekben a teszetoszaság, a felnövés buktatói és az identitásválság bonyolította a szerelmi kapcsolatok beteljesedését, megszilárdulását. A Szerelmesfilmben Jancsi (ismét Bálint András alakításában, akit ráadásul ugyanúgy hívnak, mint az Álmodozások korában megformált figuráját) és Kata (Halász Judit) sorsát elsőként nem belső erők, hanem konkrétan az 1956-os forradalom lehetetleníti el. Kata hirtelen – korabeli kifejezéssel élve – a disszidálás mellett dönt, Jancsi azonban Magyarországon marad.

Kép a Szerelmesfilm című Szabó István-filmből

Jancsi tíz éven át nem láthatta Katát, ámde a kádári konszolidáció szellemében végre külföldre utazhat. A Párizsba tartó vonatúton emlék és fantáziaképek örvendeztetik, illetve nyomasztják. A szép és a borzalmas egyidejűleg él emlékezetében. A vészkorszakot és Budapest ostromát gyerekfejjel élte meg: az óvóhelyen töltött karácsony, a bújtatás, a döglött lovak húsának szétkapkodása, az alapszükségletekkel megpakolt zöld hátizsák, a bombatalálat érte házuk és a kivégzett szomszéd lány képei a még szintén gyerek Katával töltött felhőtlen momentumokkal vegyülnek fejében. Belső utazása a történelmi és személyes időben megmutatja, hogy a körülmények lépten-nyomon keresztbe tettek szerelmüknek, már tinédzserként is: legszemléletesebb az úttörővezetők már-már koncepciós perekre hasonlító számonkérése, melynek keretében magyarázniuk kell, hogy miért sétáltak kézen fogva az utcán, és tisztáznunk kell, hogy egymást vagy a pajtársaikat szeretik jobban.

Kép a Szerelmesfilm című Szabó István-filmből

Jancsi vágyképeiben a nagy találkozás vidám, fesztelen és romantikus. Azonban a valóságban Kata nem hull karjaiba és nem csókolja hosszan, sőt, az állomásra sem tud kijönni érte. Együtt töltött rövid idejükben a szorongás és a melankólia, az önfeledtség és az öröm érzései váltakoznak. A beteljesülés végleg elmaradónak tűnik, hiszen csak álmodozni vagy emlékezni tudnak. Eltávolodtak egymástól egy évtized alatt, két külön világba, kultúrába szakadtak. Beszélgetéseik a múltról szólnak: gyerekkori emlékekről, de azok is néhol már ellentétesek, mert valamelyikük rosszul idézi fel a másik szerint a történteket. Sőt, az együttléteikben újrajátszanak gyerekkori mozzanatokat, például úttörődalokat énekelnek. „A boldogságunknak csak egyik fele a szerelem, a másik az, amit csinálunk. Ha hinni tudnánk valami közös dologban, egymáson kívül is. Ha éreznénk az összetartozást a céljainkban” – mondja Kata utolsó együtt töltött estéjükön.

Kép a Szerelmesfilm című Szabó István-filmből

Kimondottá válik tehát az identitásbéli különbség, ami végig ott feszült kettejük között. Kata könnyedén feloldódott a nyugatias életmódban, érti azt és könnyen mozog benne, Jancsi viszont nem. Képtelen felfogni, hogy Kata miért nem vehet ki szabadságot, miért kell folyton dolgoznia, mikor csak pár napjuk lehet együtt. A francia város utcáit róva pedig már-már kétségbeesve teszi fel ki nem mondott kérdését: „Nem ismerik véletlenül Magyarországot? Nem tudják merre van Magyarország?”. Szemben Katával, ő képtelen játszi könnyedséggel maga mögött hagynia közegét, hirtelen megszakítania sorsa folytonosságát. Egyetlen lehetősége, ha elfogadja, hogy nem tud kettészakadni és hogy Katával közös jövőjük valójában csupán vágykép. Az eddigi emlékeket, élményeket a helyére kell tennie és tovább kell lépnie. A film egyik kulcsjelenetében, a tengerparton fekvő Katát nézve majd megérintve fogalmazza meg Jancsi a lényeget: „Ez hát a kapcsolat a tenger és a Tűzoltó utca között. Csak annyi, hogy énbennem vannak. Látom őket, ha kinyitom vagy behunyom a szemem. Úgy látszik, nem foghatunk meg mindent, amit látunk magunk előtt.”

Kép a Szerelmesfilm című Szabó István-filmből

Szabó István életművének szinte minden egyes darabja visszautal egy előzőre, ugyanakkor előreveti a következőt is. A Szerelmesfilm nem csak trilógiazáró, de átmenetet is képez. Egyrészt megtalálhatóak benne az előző kis- és nagyjátékfilmjeiben kikísérletezett újhullámos, szabadelvű képalkotási módszerek és egyéb formai megoldások, mint a főszereplők belső monológjai. Viszont a jelen és múlt, valóság és fantázia közötti cikázása már a modernista tudatfilm fogalmazásmódját idézi, amelynek szellemében készült három évvel később, 1973-ban bemutatott filmje, a Tűzoltó utca 25.




Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.