Palackba zárt sorsok – Almási Tamás: Folyékony arany

A tokaji aszú brand, hungaricum, akárcsak Puskás Ferenc életműve. Valószínűleg mindenkinek van kötődése hozzájuk a magyar nyelvterületen. Ezek a hívószavak még azokból is valamiféle azonosulás-érzetet váltanak ki, akik egyáltalán nem isznak bort, vagy akiket egyáltalán nem érdekel a futball. Érdekes, hogy Almási Tamás mindkét jelenségnek, mindkét mítosznak utánajárt.

Az ember mindig tanul másoktól – Interjú Zsigmond Vilmossal

Egy európai úr Amerikában – röviden így szokás jellemezni Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt, aki idén két európai életműdíjat kapott: Cannes-ban és Miskolcon, a Jameson CineFesten. A 84 éves nagymester szerint nem elég, ha valami szépen van fényképezve, a jó sztori is sokat számít, és számára az egyetlen kikapcsolódás, ha forgathat, vagy legalább fényképez.

Mert a film jobb, mint a valóság… – 10. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál – 2013. szeptember 12–22., Miskolc

Mi leszel, ha nagy leszel? Filmet szeretnék forgatni. Miért? Mert a film jobb, mint a valóság... Hangzik el a 10. Jameson CineFest nyertes dokumentumfilmjében (Boldogok leszünk... majd egyszer), de ha már kaptuk ezt a felütést a filmmel kapcsolatban, ragadjuk meg, és bátran használjuk a filmfesztiválra is, mert hiszen jobb, mint a valóság, messze több, mint a hétköznapok. A filmfesztivál az ünnep varázslata.

A filmfesztivál. A magyar nemzetközi filmfesztivál – Jameson CineFest – 9. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, 2012. szeptember 14–23.

10 nap, 69 versenyfilm – 69 premier, 5 zsűri, 9 díjazott alkotás. Lehetne ennyi is. Agnieszka Hollandnak életműdíj, Miskolci Nemzetközi Filmvásár, CineClassics – You Must Remember konferencia, Nemzetközi Ökumenikus Média Konferencia, Art Mozi Egyesület szakmai konferencia, Friss levegő konferencia, Adolf Zukor emléktábla-avatás, Roma-Kép Program, Iránytű-Doku workshop, Dazoo-Sunny workshop, Sapientia-Borders workshop, két mesterkurzus, számtalan sztárvendég, Kitekintő filmek, 14 koncert, plusz 1 a cigányzenekarral a Jameson lounge-ban... Lehetne „csupán” ennyi is, szárazon. 

Az emberi fesztivál – Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, 2011. szeptember 17–25.

Nagy fesztivál, kis pénz és a többi közhely... A Cinefest nem erről szól. Egyrészt résztvevőként nem érzed, hogy messze nincs annyi anyagi támogatás a fesztivál mögött, mint amennyi mondjuk tavaly volt. Másrészt nem is nyafog erről senki a stábban. Harmadrészt a filmes felhozatal A-kategóriás – azaz nem ezen spóroltak. A Cinefest nem erről szól, hanem lelkes emberekről, akik profik abban (is), hogy a minimálisból maximálisat hozzanak ki. Valószínűleg altruisták és mindemellett kimondottan élvezik, hogy ezzel a rendezvénnyel foglalkozhatnak. Emberi emberek, szeretik a fesztivált és szeretik a fesztivál közönségét.

Csakhogy rájöjjünk: „Nem mi szartuk az egyenlítőt!” – CineFest 2010 – a Korda-workshop szemszögéből

Adott egy filmfesztivál – neve Cinefest. Adott két Korda Sándor-némafilm  – címük Fehér éjszakák – Fedora (1916) és Mesék az írógépről (1916). Adott két csapat a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem látványtervező osztálya és az EMTESapientia fotó, film, média szakának néhány volt diákja; adott továbbá 2 db. kamera, 3 db. lámpa, kb. 30-40 méternyi vezeték és 5x24 óra. Mi lesz ebből?