Állócsillag – az „örök Anikó” – Széles Anna-portré

Amikor a sztárt még filmcsillagnak hívták, és a marosvásárhelyi színészképzőt Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolának, járt oda egy lány... Karcsú, szőke, mosolygós, a szeme kék, mint a tiszta égbolt, s az egész jelenség olyan meseszép, mint egy megelevenedett Tündér Ilona. Ő lett a mi állócsillagunk. Széles Anna.

„Minden filmszerepnek volt valami tanulsága” – Beszélgetés Csíky Andrással

Csíky András színpadi szerepei megszámlálhatatlanok, színészi munkásságát több díjjal is jutalmazták. Talán a fiatalabbak előtt kevésbé ismert, de játszott néhány román filmben, és a hajdani magyar filmgyártás is „felfedezte magának” egy rövid időre. Első filmszerepét a Liviu Ciulei által rendezett Akasztottak erdejében játszotta, 1964-ben. Mivel bevallása szerint ekkor tanult a legtöbbet a filmművészetről, a későbbiekben Ciuleihez „mérte” további filmes kalandjait.

Film és történelem, történelem és film – A román történelmi filmek

A román, történelemről szóló filmeket szemrevételezve Călin Căliman arra a következtetésre jut, hogy szinte minden jelentős román filmrendező ellátogat film és történelem határvidékére. A sor 1912-ben kezdődik, amikor a bukaresti Boulevard Palace moziban bemutatják a Románia függetlenségét. A Betyárok (Haiducii) és a Z nap (Ziua Z) későbbi állomások, az Én vagyok Ádámmal (Eu sunt Adam) pedig megérkezünk a kilencvenes évekbe.

A filmművészet utazó nagykövete – Bukaresti beszélgetés Mircea Dumitrescu filmkritikussal

Azok közül, akik a hetvenes évektől a kilencvenes évek közepéig Bukarestben, vagy valamelyik nagyobb romániai egyetemi városban diákoskodtak, kevesen nem ismerik Mircea Dumitrescut. Talán az egész földkerekségen nincs még egy olyan tanár, akit, habár soha egyetlen egyetemen sem tanított, annyi diák látott, hallgatott volna, mint őt. A „Cinemateca” kézzel pingált hatalmas plakátjai diákok százait, sőt néha ezreit vonzották Antonioni, Bergman, Tarkovszkij, Greenaway legjobb filmjeire, és Dumitrescu rövid filmtörténeti előadásaira. E sorok írója nem egy olyan vetítésen vett részt, ahol az ezer fős terem lépcsői, sőt a vászon mögötti tér is megtelt érdeklődőkkel, sokszor olyanokkal, akik „ott felejtették magukat” az előző vetítésről.