Több magyar és egy román animáció versenyez Annecy-ban


A június 11. és 16. között megszervezett Annecy Nemzetközi Filmfesztivál közzétette rövidfilmes versenyválogatását. A szervezők közleménye szerint a világ egyik legfontosabb animációs szemléjére idén 93 országból összesen 3053 nevezés érkezett.

A rövidfilmes verseny fő szekciójába került be Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című 15 perc 33 másodperces alkotása, amely a szinopszis szerint a 8 éves Matilda szürreális víziója a családjáról, benne a cirkuszban dolgozó, ex-sellő nagymamával, az erotikusan túlfűtött anyával és a hiányzó apával, akinek a szíve egy rinocéroszban ölt testet.

Ugyanebben a válogatásban szerepel Anca Damian Telefonul című rövidfilmje, amelyben egy telefonhívás, egy fürdőszoba és egy nő különböző világok metszéspontján találkoznak.

A Perspektívák rövidfilmes válogatásba került be Kelen Bálint Xamarim című kétrészes kísérleti animációja, a Diákfilmek kategóriájában pedig Varga Timea Még nem, illetve Hegyi Olivér Take Me Please című filmje szerepel.

Az eddig közzétett válogatás itt böngészhető.



Kapcsolódó