Nem ettől a filmtől akar majd bárki sarkkutató lenni

Espen Sandberg: Amundsen

Espen Sandberg csinált egy filmet a norvégok egyik legnagyobb hőséről úgy, hogy sem szimpatikussá, sem izgalmassá nem tette Amundsent.  

Miután gyerekkori barátjával és egyben állandó alkotótársával, Joachim Rønninggal együtt Hollywoodban debütált a Las Bandidas című, meglehetősen rossz filmmel, Espen Sandberg visszafordult hazája felé, azt ugyanis kár tagadni, hogy igencsak vonzódik a norvég hősökhöz. 2008-ban az ország legismertebb háborús hőséről, Magnus Manról készített tisztességes háborús drámát. Később maradtak ezen a pályán, csak épp egy norvég felfedező lett a következő célszemély: a 2012-es Kon-Tikiben azt a Thor Heyerdahlt mutatták be, aki egy tutajjal szelte át azt a csekély 8000 kilométert, amely Dél-Amerika és Polinézia közt elterül. A Kon-Tiki a legdrágább, és hazai pályán a legnézettebb norvég film volt akkoriban, ráadásul ez volt az első, amelyet egyszerre Oscarra és Golden Globe-ra is jelöltek. Bár egyiket sem nyerte meg, a siker ismét az álomgyárba repítette az alkotópárost, ahol, bár maradtak az óceánon, kevésbé valóságos hősöket kellett vászonra vinniük A Karib-tenger kalózai ötödik részével. Sandberg ezután ismét Norvégia felé irányította rendezői tekintetét, hogy trilógiába zárva az egyik legismertebb norvég kalandor történetét is megfilmesítse, ám ezúttal már Rønning nélkül.

Roald Amundsen, mint a sarkkutatás öntörvényű rocksztárja hálás alapanyag, hisz versenyfutása Robert Falcon Scottal a Déli-sark eléréséért a sarkkutatás egyik legismertebb vetélkedése. A filmben azonban meglepően gyorsan tűzik ki a norvég zászlót a Déli-sarkra, hisz ahogyan a tömör cím is mutatja, itt Amundsen a főszereplő. Róla viszont túl sok mindent nem tudunk meg, azt viszont igen, hogy hiába ragyogó tehetségű sarkkutató valaki, ha mellette világi seggfej. Furcsa és kissé érthetetlen módon olyan embernek állítják be Amundsent, akivel jóformán lehetetlen azonosulni. És bár Amundsen a szakirodalom szerint meglehetősen ellentmondásos személyiség volt, érződik: itt nem arról van szó, hogy mindenféle kritika nélkül magasztalja fel őt a film, hanem sokkal inkább a karakter bemutatásával vannak bajok, pedig Amundsen volt elég izgalmas személyiség ahhoz, hogy legyen hova leásni.

A történetet keretbe foglalja testvére, Leon, és Amundsen egyik szeretője, Bess beszélgetése, akik az éppen az Északi-sarkon eltűnt kalandort várják haza. Az ő elbeszéléseik szerint elevenedik meg Amundsen kiegyensúlyozatlan portréja előttünk, miközben kicsit olyan, mintha az ide vágó Wikipédia-szócikket filmesítették volna meg. Sorra veszi Amundsen életének nagyobb fejezeteit – a versengést Scottal, az angolok élcelődését, az újabb expedíció kudarcait, nőügyeit, konfliktusát a testvérével. Felmondja a kötelezőt, közben valahogy mégis kimarad a lényeg, ráadásul szerencsétlen Amundsent olyannyira nem heroizálja, hogy a film után ember legyen a talpán, aki azt kívánja, bárcsak ott lehetett volna ezzel az emberrel a hófehér semmi közepén.

Az Amundsen esetében sem sikerült kinőni azokat a betegségeket, amelyektől a másik két norvég film ugyan nem annyira látványosan, de szenvedett: túlnyújtott, fókuszálatlan, helyenként döcögős. Mindhárom norvég hős történetét két órában meséli el, mégsem igazán tudja olyan feszültséggel megtölteni a játékidőt, hogy igazán át lehessen élni Amundsen történetét. Pedig vannak kifejezetten nagy erényei is a filmnek: a CGI-jegesmedvét leszámítva a látványra igazán nem lehet panasz. Persze a sarkkörök vidéke önmagában is tökéletes díszlet, ám kifejezetten szépen van fényképezve – ez már a Kon-Tiki egyik nagy erőssége is volt, bár az operatőri posztot az első két filmtől eltérően itt Pal Ulvik Rokseth foglalhatta el.

Bár az előzetes természetesen úgy harangozza be a filmet, mintha végtelen izgalmak között ismerhetnénk meg Amundsen történetét, ne higgyünk neki. Az Amundsen egy szépen fényképezett, ám kiegyensúlyozatlan életrajzi dráma – olyan, amelyből minden évre jut több tucat. Minden leckét felmond, mégis olyan, mint egy túl hosszú, nem éppen színötös felelet, amelyből ugyan megtudjuk a lényegi információkat, mégsem hallgatnánk meg újra.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.